Tytuł


"Zene-Bor" a 100 Tagú Cigányzenekar évadzáró gálakoncertje
10

"Zene-Bor" a 100 Tagú Cigányzenekar évadzáró gálakoncertje

Már hagyománnyá vált a 29. alkalommal megrendezésre kerülő ZENE-BOR ünnepe, melyen minden évben december 30-án nagyszabású gálakoncertet ad a világon egyedül álló 100 Tagú Cigányzenekar.

Wybierz termin



„ZENE-BOR”
a 100 Tagú Cigányzenekar Évadzáró Gálakoncertje

Kétrészes műsoruk repertoárján a virtuóz cigányzene, a jól ismert klasszikusok mellett olyan népzenei művek szerepelnek, melyeket különleges és egyedi hangszerelésben tolmácsol a zenekar, előadásmódjában csak a „100 Tagúra” jellemző hangzás világgal gazdagítva.

Folytatva a hagyományt, idén ismét Lehár Ferenc és Kálmán Imre közkedvelt dallamaiból hallhat ízelítőt  a közönség az Operettszínház népszerű szólistáinak előadásában. A koncertet  -tűzijáték kíséretében- Lendvai Csócsi József főprímás vezetésével az elmaradhatatlan Pacsirta és a Radetzky induló zárja.
A közönséget welcome drinkkel várjuk, majd a műsor alatt azok a vendégek, akik a forró hangulatú koncerten túl gasztronómiai élményre vágynak, négyfogásos borvacsora vagy hideg vacsoratál és borok kíséretében élvezhetik az idén 40. évfordulóját ünneplő 100 Tagú mind látványban mind hangzásban páratlan előadását.

Program:
18.30 Kapunyitás / welcome drink
19.00 Koncert I. rész / vacsora
20.00 Szünet
20.20 Koncert II. rész / vacsora folytatás

Menü: (4fogásos vacsorás jegyekhez: VIP, I. és II. kategória)
Előétel: Libamáj torchon kandírozott narancs chutney-vel, mangalica sonkával, brióssal
Leves: Konyhakos gyöngytyúk consome gazdagon
Főétel: Baconbe tekert mangalica szűz gratin burgonyával, grillezett zöldséggel és vargánya mártással
Desszert:Tökmagos choux málnával
pékáru, sós vaj
fehér bor, vörös bor, rozé, ásványvíz, kávé

Vegetáriánus menü kérésre rendelhető, info@argosart.hu

Hideg vacsoratál (IV. jegykategória)
* Libamáj torchon, vajas briós
* 1 szelet mangalicasonka, narancs chutney
* 1 szelet lazac gravlax, frise saláta wasabi hab
* Kecskesajt tarte, confit paradicsom és mikro zöldek
* Padlizsántatár
* Saláta
pékáru, sós vaj
fehér bor, vörös bor, rozé, ásványvíz, kávé

Vegetáriánus menü kérésre rendelhető, info@argosart.hu

Kosztán Ákos Executive Chef
Novotel Bp.City&Budapest Kongresszusi Központ

Proponujemy również


A Piero Barone, Ignazio Boschetto és Gianluca Ginoble alkotta IL VOLO, egy felejthetetlen koncerttel tér vissza Budapestre, hogy újra elvarázsolja…

élőzenés operett gála, Monarchia operett Operett, hungarikum – egy ízig-vérig magyar műfaj, amelyet az egész világon ismernek, szeretnek, énekelnek.

Jodok Vuille - ismertebb nevén JODOKCELLO - a klasszikus crossover új szenzációja, aki most először jön Magyarországra egy monumentális szóló…

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Zapisz się na newsletter

Otrzymuj powiadomienia o najnowszych wydarzeniach!

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.