Egyéb

267 program


VIP A PARKOLÓJEGY Jegyvásárlás
13 Esemény

Parkolójegy Jegyvásárlás
13 Esemény

Parkolójegy

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.

Piruett Gála – Táncevolúció - déli előadás Jegyvásárlás
13 Esemény

A Táncevolúció című tanévzáró Gálát a Piruett Tánc Stúdió 300 táncosa adja elő a Kölcsey színpadán.

Görög Ibolya előadása-Mindennapi protokoll Jegyvásárlás
13 Esemény

Görög Ibolya előadása-Mindennapi protokoll

Madách Imre Művelődési Központ

A közismert protokollszakértő, rendkívül szórakoztató és humorral fűszerezett ismeretterjesztő előadása az illemről, a mindennapi viselkedés helyes formáiról, és a hivatalos viselkedés szabályairól.

Duda Éva Társulat: MIRROR Jegyvásárlás
13 Esemény

Duda Éva Társulat: MIRROR

Kristály Színtér

A MIRROR a Társulat műfajilag egyik legtisztább produkciója, melyben a színpad akár egy küzdőtér, ahol mindenkinek ki kell vívnia a közösségen belüli szerepét. Rivális dominancia harcban próbálnak egymás fölé kerekedni, miközben önmagukat keresve, hajszolva mégis egymás támogatására és érzéki aktusokra keresik a lehetőséget. Intenzív koreográfiák fűződnek egy dinamikus láncba, lendületes és akrobatikus mozgáselemekkel, Duda Éva sajátos alkotói stílusjegyeivel.

Steigervald Krisztián generációs élményestje Jegyvásárlás
13 Esemény

Steigervald Krisztián generációs élményestje

Városmajori Szabadtéri Színpad

Steigervald Krisztián generáció kutató számos nagysikerű könyv szerzőjének egész estét betöltő estje, ahol minden a generációkról szól, szóban és esetenként zenében is.

Armida Jegyvásárlás
13 Esemény

Armida

Eiffel Műhelyház / Eiffel Art Studios

Joseph Haydn
Armida
Egy szakítás története

Debreceni Bor- és Jazznapok - Bérlet Jegyvásárlás
13 Esemény

Debreceni Bor- és Jazznapok - Bérlet

Nagyerdei park - Békás-tó

A rendezvény a Nagyerdő szívében várja a bor és a jazz rajongóit, ahol három színpad koncertjei közül és mintegy 60-70 családi borászat kínálatából válogathatunk.

Vaksötét József Attila-est Hoboval Jegyvásárlás
13 Esemény

Vaksötét József Attila-est Hoboval

MiMozink Lurdy - Terem 1.

Egy igazán különleges Vaksötét estre invitálunk Titeket – ezúttal József Attila versei kelnek életre Hobo előadásában, teljes sötétségben.

Steigervald Krisztián - Generációs különbségek Jegyvásárlás
13 Esemény

Steigervald Krisztián generációkutató Győrben!

Vadrózsák Táncház Jegyvásárlás
13 Esemény

Vadrózsák Táncház

Őrmezei Közösségi Ház

Június 20-án pénteken ismét megtelik zenével és jókedvvel az Őrmezei Közösségi Ház nagyterme, a nyári szünet előtti utolsó alkalomra kerül sor.

Emma // KultúrFlipper Könyvklub // Austen250 Jegyvásárlás
13 Esemény

A KultúrFlipper, a British Council Hungary és az ISON közös programja.

TVRTKO a Föld körül - Tapolca Jegyvásárlás
13 Esemény

TVRTKO a Föld körül - Tapolca

Tamási Áron Művelődési Központ

Vujity Tvrtko új estje rengeteg kalanddal, hatalmas optimizmussal és motivációval, valamint a legyőzhetetlenség erejével. Egy világgá ment riporter elképesztő élete és történetei, amelyekkel szeretné jobbá tenni mindenki életét!

Tiszavirág-váró őrjárat Jegyvásárlás
13 Esemény

Tiszavirág-váró őrjárat

Kiskunsági Nemzeti Park

A program során a Természetvédelmi Őrszolgálat kishajójával keressük, és figyeljük a tiszavirágzás előjeleit. Június elején-közepén a Tisza alsó szakaszán meginduló kérészrajzás látványa páratlan élményt nyújt mindenkinek. Ebben az időszakban a rejtett életű kérészek tömege néhány órára nászruhát ölt, és az alkonyati órákban milliónyian keresik párjukat a víz fölött.

Sémáink fogságában - Vágyi Petra előadása Kaposvárott Jegyvásárlás
13 Esemény

Vágyi Petra, klinikai szakpszichológus, sématerapeuta.

Légy a tested Haverja - Jegyvásárlás
13 Esemény

Egy különleges vendég önálló estje a Havervagy és a Városmajori Szabadtéri Színpad szervezésében: a YouTube-on és podcastokon, mindenhol és mindenfelé nézettségi és hallgatottsági rekordokat döntő gasztroenterológus, Dr. Schwab Richárd érkezik a Városmajorba!

Sémáink fogságában - Vágyi Petra előadása Miskolcon Jegyvásárlás
13 Esemény

Vágyi Petra, klinikai szakpszichológus, sématerapeuta.

TVRTKO a Föld körül - Veresegyház Jegyvásárlás
13 Esemény

TVRTKO a Föld körül - Veresegyház

Váci Mihály Művelődési Ház

Vujity Tvrtko új estje rengeteg kalanddal, hatalmas optimizmussal és motivációval, valamint a legyőzhetetlenség erejével. Egy világgá ment riporter elképesztő élete és történetei, amelyekkel szeretné jobbá tenni mindenki életét!

Görög Ibolya: Mindennapi protokoll - az asztalnál is Jegyvásárlás
13 Esemény

Görög Ibolya: Mindennapi protokoll - az asztalnál is

Mercure Székesfehérvár Magyar Király****

TVRTKO a Föld körül - Mezőkövesd Jegyvásárlás
13 Esemény

TVRTKO a Föld körül - Mezőkövesd

Mezőkövesd Közösségi Ház

Vujity Tvrtko új estje rengeteg kalanddal, hatalmas optimizmussal és motivációval, valamint a legyőzhetetlenség erejével.

Maszat és Sári-bábelőadás Jegyvásárlás
13 Esemény

Maszat és Sári-bábelőadás

FMH (Temi Főváros Művelődési Háza)

Vidám, zenés bábelőadás

45 perc

ZSENIK VISELT DOLGAI Jegyvásárlás
13 Esemény

Bősze Ádám előadása

Esti erdő meséi Jegyvásárlás
13 Esemény

Esti erdő meséi

Duna-Ipoly Nemzeti Park

Mit rejt az erdő éjszaka? A túra nyomvonalán több állomást alakítunk ki, melyek mindegyike az esti erdő különleges világából tár fel egy-egy érdekes részletet. Ismerkedés az erdei állatok világával, esti lepkemegfigyelés, a Jági-tó lakóinak rejtett élete, élőlények UV fény alatt.

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezze az otthona kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!