Theatre

Further events


Nyolcadik alkalommal rendezi meg jótékonysági gálaestjét a Színházi Dolgozók Szakszervezete (SzíDoSz) a nehéz helyzetbe került, egészségi állapota következtében rászoruló, szakmabeli háttérdolgozó kollégák megsegítéséért. A nagyszabású műsornak június 19-én a Vígszínház ad otthont.

Poirot nyomozó kényelmes hazaútra vágyik a legendás, káprázatos Orient Expresszen. Csakhogy az előkelő útitársak között akad valaki, aki nagyon gyanús. Annyira gyanús, hogy bele is hal. A gyilkos pedig közöttünk van, hölgyeim és uraim… és nem is biztos, hogy egyetlen áldozattal beéri.

Nagyszabású operabemutatókkal várjuk közönségünket az idei szezonban is! Hagyományainkhoz híven nagyszerű külföldi énekeseket hívtunk meg két opera előadásunk főszerepeire. Olyan csillagokat, akik a világ legnagyobb operaszínpadain énekelték már Verdi Nabucco érzelmekkel teli dalait.

Mint Shakespeare Vízkeresztjében az önfeledt komédiázás mellett fény derül gyarló emberi tulajdonságokra, lelepleződnek álságos társadalmi viszonyok is, úgy Ken Ludwig sem hagyja bohózata nézőjét minden tanulság nélkül.

Molnár Ferenc világhírű regénye alapmű az emberi társadalom természetéről, a hősiesség, az árulás, az esendőség és a hazaszeretet fogalmáról.

Dumas-Szomor-Pozsgai: Monte Cristo grófja musical 2 részben A Békéscsabai Jókai Színház előadásában.

FŐBB SZEREPEKBEN: Varga Izabella, Hujber Ferenc, Ganxsta Zolee, Sándor Péter, Bugár Anna Szűcs Róbertnek bejött az élet, megvolt mindene: munkanélküli segély, öregségi nyugdíj, táppénz, családi pótlék, rokkantsági járandóság és természetesen ingyen tehéntej. Nem beszélve a szoptatós melltartós bizniszről, ami a felesége féltékenységét is felkelti.

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Subscribe to newsletter

Get informed about the best programs!

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.