program


Lázár tesók akusztikus koncert

Dato



A Lázár tesók - nevükhöz hűen - tényleg egy testvérpár, Lázár Domokos és Ágoston ismerős lehet az Esti Kornélból és a Pegazusok nem léteznek zenekarokból is, ám hajtotta őket a vágy, hogy ketten is alkossanak.  Autentikus, bensőséges, őszinte világukban megfér egymás mellett a melankólia és a humor, a szomorúság és az öröm, a létezés sötétebb és fényesebb oldala is, mindezt letisztult, egyszerű és szép formákba öntve hallhatjuk tőlük. 2018-ban döntötték el, hogy komolyan foglalkoznak ezzel a projekttel, 2020 őszén jelent meg első nagylemezük Hullámtörés címmel, melynek bemutatója 2021 januárjában volt a Müpában, 2021-2023-ban a lemez dalaival bejárták az országot.

Második nagylemezük 2023 novemberében jelent meg Eső előtt címmel, melyet dupla- teltházas lemezbemutatóval mutattak be a MÜPÁ-ban.
2025-ben egy négyrészes, negyedévente megjelenő lemezcsokorral készülnek, melynek első, ‘Tavasz’ című darabja márciusban debütált.

PÅ PLAKATEN


Bridgerton zenéje szimfonikus zenekar előadásában – először Budapesten! Romantika, intrikák és arisztokratikus elegancia – ez teszi a Bridgerton világát felejthetetlenné,…

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Få de gode nyheder først

For at tilmelde dig vores nyhedsbrev skal du blot indtaste din email-adresse og tryk Tilmeld:

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.